Az oldal folyamatos bővítés alatt!
A méregtelenítést a még fejlődő szervezetnek nem ajánlom, (csak igen kivételes esetekben), inkább a helyes táplálkozással próbáljuk a gyermekek tökéletes testi és szellemi fejlődését kialakítani. Ne feledjük, a gyermek minden nap legyen elég időt a szabadban, friss levegőn, végezzen elegendő testmozgást napi szinten (ez is méregtelenítő, energia áramlást segítő), igyon megfelelő mennyiségű vizet, esetleg teát (semmiképpen sem mesterségesen előállított, édesített italokat)!
Méregtelenítés
A természetgyógyászat a méregtelenítést arra alkalmazza, hogy a test a levegőből és a táplálkozással felvett, a szervezet által haszontalan, és sok esetben káros úgynevezett méreganyagok kiürítésével megszabadítsa a szervezetet, ezáltal a test új erőre kapjon.
A méregtelenítés nem egyenlő a fogyókúrával! Aki méregtelenítésre szánja rá magát az életvitelén fog változtatni, egészségesebben táplálkozva, hogy elérje tökéletesebb fizikai lét-állapotát. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem fog tudni testsúlyt csökkenteni, sőt, igenis fog, ha súlyfeleslege van, de elsősorban a test egészséges egyensúlyának a visszaállítása a cél.
Higgyünk a természet gyógyító erejében! Ezt nem lehet elégszer elmondani. Mert a szervezet egy tökéletesen összehangolt megnyílvánulás, amit csak a nem megfelelő irányítása tud kihozni az egyensúlyból. De visszaállítható ez az egyensúly.
Ahhoz, hogy visszaállítsuk a test harmónikus egyensúlyát, harmóniában kell lennünk a természet energiájával. Legyünk amennyit csak lehet a friss levegőn, végezünk valamilyen testmozgást, sportot napi szinten, ha tehetjük. Azok akik ezt nem tehetik meg és korlátozva vannak a mozgásban, hallgassanak valamilyen nyugtató, kellemes zenét és meditáljanak. Ne becsüljük alà, hatalmas ereje van a meditációnak, aki méregteleníteni akarja testét annak segítséget nyújt a meditàció is Lelkének.
A különféle élelmiszer-technológiai eljárások, vegyszerezések, a túlzott mértékben feldolgozott, finomított, konzervált, sok cukrot, keményítőt, mesterséges színezéket, ízfokozó anyagokat, izgató szereket, rengeteg telített zsírt tartalmazó ételkészítmények mind mind káros hatással vannak a szervezet amúgy is érzékeny mechanizmusára. Túlzott fogyasztásuk megterheli az emésztőrendszert, a májat, az immunrendszert. Fontos, hogy visszatérjünk a természetesebb táplálkozási szokásokhoz, ezáltal egészségesebbé tesszük szervezetünket és hozzájárulunk a mindennapi jó közérzetünk kialakításához.
Fontos, hogy a méregtelenítést ne hirtelen, drasztikus eljárásokkal kezdjük, hanem mindig törekedjünk a megfelelő lassúbb de biztosabb bevezetésére. Hogy miért? A szervezet egy tökéletes, gyönyörű gépezet, mely minden sejtjében állandóan egyensúlyra törekszik. A legkisebb behatásokra is azonnal reagál. Már a több vízbevitel is sokkoló hatással lehet a hozzá nem szokott szervezetnek. Ha belekezdünk egy hirtelen drasztikus diétába vagy méregtelenítésbe, esetleg pont az ellenkező hatást érjük el. Szervezetünk a hirtelen nagy mennyiségű méreganyag-kiválasztására és nem megfelelő kiürítésére betegségekkel reagálhat. A szervezetet ezért fel kell készíteni a méreganyagok távozására!
A szervezetet az állandó táplálkozási rossz szokásoktól meg kell szabadítani, hogy visszaálljon a biológiai egyensúlya, kiválaszthassa a méreganyagokat maximálisan, megfelelő legyen az energia felhasználása és tárolása. A méreganyagok kiválasztásának képessége minden ember esetében más és más, ami függhet a szervezet egészségi állapotától és genetikai tulajdonságától. Mindig az első napok a legnehezebbek, hiszen változtatunk szokásainkon. Előfordulhat, hogy ingerlékenyebbek, fáradtabbak leszünk. Sok pihenéssel és egészséges étrenddel segíthatjük a szervezetet.
A VÍZ
Létfontosságú a szervezet minden funkciójához. A szervezet nem működik egészségesen víz nélkül ezt már az iskolában is megtanultuk. Amit minden kezdő méregtelenítőnek meg kell tanulnia, hogy nemcsak az a fontos, hogy igyon vizet, hanem a mennyisége is, folyamatosan emelje a vízmennyiség bevitelét a szervezetbe. Tudnod kell, hogy naponta meg kell inni 3 l vizet. Ha ennél jóval kevesebbet fogyasztottál, akkor szokj hozzá, hogy az első 2-3 napban valamivel többet igyál, aztán megint emeld az adagod és egy hét után már meg kell innod a 3 l vizet. Mindig legyen egy saját üveged, amiből pontosan tudod követni az elfogyasztott mennyiséget. A víz ivás munkára kényszeríti a veseműködést, ezáltal elősegíti a méreganyagok távozását a szervezetből.
A REGGELI GYÓGYTEA
A legelső lépés amivel hozzájárulhatsz az egészséges életmód bevezetéséhez minden egyes reggel az ágyból kikelve, hogy főzől magadnak egy csésze gyógyteát. Vezesd be a reggeli kávé, tej, vagy egyéb megszokott agyon cukrozott vagy mesterségesen előállított édesítővel megszórt reggeli ital helyett. Soha ne ízesítsd, citromozd, mézezd, cukrozd vagy édesítőszerezd a gyógyteákat, gyógytea keverékeket. Az ország egész területén megtalálható általánosságban elfogadott magas méregtelenítő hatású gyógynövényünk a csalán, a gyermekláncfű (pitypang), a körömvirág(kalendula). Forrázz le egy kis kanál szárított gyógynövényt, 5-10 percig áztasd, majd lassan kortyolgatva frissen idd.
A CSALÁN a legáltalánosabb méregtelenítő, vizelethajtó és vesetisztító gyógynövény, csökkenti a folyadék-visszatartást, segíti a salakanyagok kiürítését. Rengeteg vasat tartalmaz.
A legjobb méregtelenítő hatású gyógynövény a GYERMEKLÁNCFŰ, hétköznapi nevén pitypang. Tisztítja a májat, serkenti az epetermelést, eltávolítja az epehólyagból a felesleges salakanyagot, segít a meglévő epekövek lebontásában, serkenti a veseműködést, így eltávolítja a méreganyagokat a vizeletbe. Vizelethajtó, s mivel csökkenti a folyadék mennyiségét a szervezetben, ezért alkalmas a magas vérnyomás gyógyításában. Kesernyés ízű
, de hatásos! (Tudd,hogy bizonyos keserűanyagra is szüksége van a szervezetnek.)
A KÖRÖMVIRÁG hasznos tisztító gyógynövényünk, mely elősegíti a mérgező anyagok eltávolítását a szervezetből. Tisztítja a májat és az epehólyagot, gyógyítja az emésztőrendszer gyulladásos betegségeit (gyomorfekély, vastagbélgyulladás). Sebgyógyító. Enyhén kesernyés ízű.
Az első napokban csak reggel igyuk meg éhgyomorra a kivàlaztott gyógynövény teáját. Előnyösebb ha a hètvégi otthon töltött idő alatt vezetjük be. Vezessünk naplót! Figyeljük meg, esetleg írjuk le a naplónkba, mikor és milyen hatással volt aznap a szervezetünkre a gyógytea (üdébbnek, frissebbnek érezted e magad vagy esetleg èpp ellenkezőleg, levertnek, fáradtnak, sűrűbben mentél e ki a mosdóba, stb). Ezeket jó ha tudod, így a munkahelyeden nem érhet váratlanul a méregtelenítés hatása. Az előbb leírt három gyógynövényből válaszd ki valamelyiket, én elsőnek a csalánt ajánlom, mert kellemesebb az íze, nem kesernyès, nagyon jó a méregtelenítés legelső szakaszàban. 2-3 nap eltelte után nyugodtan megihatsz napközben is egy-két csésze méregtelenítő gyógyteát, közvetlen ebéd előtt és az utolsó csészével a kora délutàni órákban.
ESTI GYÓGYTEA.
Este ne igyunk méregtelenítő hatású teákat, hiszen aktiválják az anyagcsere-folyamatokat. Megzavarhatja az éjszakai folyamatos mély alvást, ami fontos a mindennapi regenerálódásához a szervezetnek. Részesítsük előnyben a regeneráló, nyugtató hatású gyógynövényeket. Este egy csésze, megnyugtató gyógy teával (kamilla, levendula vagy orbáncfű), hozzájárulhatunk a pihentető, nyugodt alváshoz.
VESETISZTÍTÁS
Fontosnak tartom, hogy a vese tisztításával és átmosàsàval kezdjük a méregtelenítést, hisz ez a szervünk folyamatosan választja ki a méreg anyagokat a vérből, megszabadítva, megkönnyítve a szervezetet. A már megtísztított egészségesebb vese könnyebben fogja fogadni és kiüríteni a szervezetből, a más szervekből felszabadított mérgeket, mint pl. màj és epe mérgei. Egy gyenge alulműködött vese, ami lassan ès nehezen vàlasztja ki a méreg anyagokat nem fog tudni megfelelően működni, túlterhelhetjük, ami még nagyobb gondot okoz majd a szervezetnek. Tehát a legelső lépés a VESE-TISZTÍTÀS és erre tökéletesen megfelel a CSALÁN!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK 1. NAPKOLLEKTOR ÁR, NAPKOLLEKTOR ÁRAK ► Napkollektor ár, ami neked is megfizethetővé teszi a saját napkollektor beszerzést. Kedvező napkollektor ár, gyors megtérülés napkollektorar.hupont.hu ► Napkollektor házilag. Ingyen melgvíz előállító napkollektort telepítsen házilag. Vízmelegítő napkollektor. napkollektorhazilag.hupont.hu 3. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI ► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI! novaograja.hupont.hu 4. NARCONON - Alkohol és Drog Rehabilitáció ► A NARCONON, egy nemzetközi hálózat ami segít embereknek, hogy képesek legyenek alkohol és drogok nélkül boldog életet élni. narconon.hupont.hu 5. No.1 Étterem és Gesztenye Vendégház, Lux Faház wellnessel a Mátrában ► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,privát kuckó,kabin romantikus faház privát pezsgőfürdővel Parádfürdőn kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513 no-caffeevendeghaz.hupont.hu 6. Szuper üzleti lehetőség, Szuper termékkel! ► Legyél Sikeres, Fiatalos és Érezd jól magad, a Csodálatos Ganoderma Gomba Segítségével! nagysiker.hupont.hu 7. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL ► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat. nemszamit.hupont.hu 8. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR ► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés. napkollektorarak.hupont.hu 9. Szállás! Nyaralás apartmanban Balatonbogláron a VIRÁGOS NYARALÓHÁZ-ban ► Üdüljön a Balaton déli partján Balatonbogláron! Töltse szabadságát kellemes családias környezetben családi házunk 2 külön bejáratú apartmanjában. A Balaton parttól 200 méterre található. nyaralas-balaton.hupont.hu 10. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH ► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU! novyplot.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). 1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu 2. Egészség, elégedettség ,aktív élet! ► Haás Mihályné honlapja elet-vitel.hupont.hu ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu 4. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON... ► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron.. maticar-alkatreszek.hupont.hu ► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával? glutenmentesreceptek.hupont.hu 6. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni ► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására... jellem-ismeret.hupont.hu 7. Bio vetőmagok saját kertemből ► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen". biovetomag.hupont.hu 8. PRO-SPORT ► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. pro-sport.hupont.hu 9. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA japanautoalkatresz.hupont.hu 10. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. ► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról." mindigvantovabb.hupont.hu 11. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666 ► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666. agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu ► Ez a starstabléval és a starshinéval foglalkozik legacy.hupont.hu ► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is... pyrrhus.hupont.hu 14. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából ► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek nevnapikoszontok.hupont.hu 15. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu 16. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás ► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal. aparkettacsiszolas.hupont.hu ► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD olvaso-oldal.hupont.hu 18. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN ► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu ► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499. tuzifabudapesten.hupont.hu 20. Érd info ► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek. erd.hupont.hu 21. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON ! mindentbekeritek.hupont.hu 22. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda ► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal albaregalis.hupont.hu 23. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu 24. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés ► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés keewayszerviz.hupont.hu 25. TEMATIKUS HITTAN ► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére. tematikushittan.hupont.hu 26. Lakatos Budapest ► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com lakatosbudapest.hupont.hu 27. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY ► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben. harmashatarhegy.hupont.hu 28. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere ► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371 muanyagablakbudapest.hupont.hu ► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :) csakhiressegek.hupont.hu 30. Hács története ► Író - szerkesztő: Kubik György hacstortenete.hupont.hu ► Magyarország települései képeslapokon mokepeslapok.hupont.hu 32. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435 ► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás. elektromosbicikli.hupont.hu 33. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D ► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9 emocsajokfiuk.hupont.hu 34. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők. ► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám! vajdamariann.hupont.hu 35. RE - FLEXI - OK ► "Ágyúval verébre?!" reflexiok.hupont.hu 36. Használt alkatrészek értékesítése! ► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/ alkatreszbazar.hupont.hu 37. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON... ► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!! ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu ► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze andi-tutireceptek.hupont.hu ► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye ki-suti.hupont.hu 40. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499 ► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben. fabrikettpestmegye.hupont.hu 41. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK ► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva. rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu 42. HOKÉV horgászbotok és egyebek... ► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása hokevhorgaszbotok.hupont.hu ► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS lomtalanitasok.hupont.hu 44. Ezo Hírnök ► www.ezohirnok.hupont.hu ezohirnok.hupont.hu 45. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest ► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés. gipszkartonszerelese.hupont.hu 46. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562 ► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562 autodiagnosztikabudapest.hupont.hu 47. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek ► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István lapfoldiketto.hupont.hu 48. NAPCSILLAG ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. napcsillag.hupont.hu 49. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu ► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ lomtalanitas-azonnal.hupont.hu ► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823 utazasitanacsado.hupont.hu 51. HATODIK NAPON ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. hatodiknapon.hupont.hu 52. Díszfácánok, víziszárnyasok, díszludak, díszbaromfik gyűjteménye ► " Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik." facanok-szarnyasok.hupont.hu 53. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA ► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu rkplebania.hupont.hu 54. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa ► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019 savonius-balaton.hupont.hu ► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131 szervizkozpont.hupont.hu 56. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon.... ► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron.. francia-auto-alkatreszek.hupont.hu 57. BOWDENEK kézifék,kuplung,váltó - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon... ► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW kézifékbowden, gázbowden, váltóbowden, kuplungbowden kezifek-valto-bowdenek.hupont.hu 58. Miley Cyrus:) ► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt! crazyladys.hupont.hu 59. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé" ► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés. solverus-versek-iii.hupont.hu 60. ~Csajsziknak~ ► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz csajszik-oldala-love-it.hupont.hu 61. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12 ► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok. tukoraltaltalanyos.hupont.hu 62. ZaZa Kutyaruha ► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak zaza-kutyaruha.hupont.hu 63. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás ► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu 64. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon ► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!! motortarto-valtotartobak.hupont.hu 65. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370 ► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1> polgardibutor.hupont.hu 66. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés ► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés keresooptimalizalaspest.hupont.hu 67. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten ► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében villanyszerelobudapesten.hupont.hu 68. Gyerekprogramok óvodáknak, iskoláknak és rendezvényekre ► Utazó gyermekprogramok óvodáknak, iskoláknak és rendezvényekre: Utazó Mini KRESZ Park, Népi Fajáték – Újratöltve és Tiszta Föld – Boldog Fa, Okos Bagoly kalandjai gyerekprogram.hupont.hu ► Saját készítésű kreatív apróságaim karácsonyra, születésnapra, esküvőre, leány- és legénybúcsúra, illetve csak úgy, a lakásunk díszítésére kreativaprosagok.hupont.hu 70. Az ember a kutya legjobb barátja!;) ► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van! kutyusfanclub.hupont.hu 71. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával ► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot. valakianna.hupont.hu 72. LA BIBBIA ► SZÍNES DIAKÉPEK A BIBLIA ESEMÉNYEIHEZ; P.MAURILIO SACCHI OFM: JÉZUS SZÜLŐFÖLDJÉN labibbia.hupont.hu 73. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon.. ► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka bmw-alkatreszek.hupont.hu 74. Autómentő tréler bérlés Budapest ► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal! trelerberles.hupont.hu 75. ♥ Disney Stars ♥ ► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:) alldisney.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!